Pontos adatok nem ismertek arról, mióta élnek zsidók Bonyhádon. Az első családok a 18. század első felében érkezhettek a cseh–morva vidékről. Ezt követően olyan iramban növekedett a zsidóság lélekszáma, hogy több ízben vetekedett, sőt felül is múlta a település katolikus és protestáns lakóinak számát, és a 18–19. század fordulóján már – arányait tekintve – itt volt az ország egyik legnépesebb zsidó közössége.

A korábban elsősorban pipakészítéssel és annak terjesztésével foglalkozó zsidók fő foglalkozásává hamarosan a kereskedelem vált, majd új iparágak megjelenését is segítették a településen. Az 1800-as évek elején a legnagyobb számban megtalálható szűcsök mellett jelen voltak tímárok, üvegesek, szabók, könyvkötők, pipakészítők, ötvösök, aranyművesek, pékek és cipészek. Később több gyárnak is zsidó tulajdonosa volt (például a kazein-, a növényolaj- vagy a téglagyárnak). A földbirtokosok köreiben, a kávéházasok, szállodások, majd mozitulajdonosok, nyomdászok között is jelen voltak a zsidó közösség tagjai, valamint a település értelmisége is jelentős részben közülük került ki.

A hitközség virágkorában legalább tíz különböző egylet működött a közösségen belül, amelyek a rászoruló tagok szociális ellátását segítették, kulturális életét alakították, és egészségügyi szolgálatát látták el.

1944-ben az akkor 1180 főt számláló közösség tagjai sem kerülhették el a deportálást. A háború után összesen 172, a Holokausztot túlélő zsidó ember tért vissza a településre, s 1949-től közülük is egyre többen vándoroltak ki családjukkal együtt Izraelbe, illetve az Egyesült Államokba. Ma már régóta nincs meg a minjen, az imához szükséges tíz férfi Bonyhádon. 2014 júniusában emlékművet állított a város a helyi zsidó közösség meggyilkolt tagjai emlékére.