Az aradi születésű osztrák-magyar festő, Kaufmann Izidor (1853–1921) a hagyományos zsidó életforma, elsősorban a mindennapok ábrázolásának egyik legjelentősebb alakja volt. A sikeres művész a 19. század végén beutazta a Monarchia és Oroszország nagy területét, olyan falvakat és kisvárosokat keresett fel, ahol a zsidó életet még „érintetlenül” tanulmányozhatta. 1899-ben a bécsi Zsidó Múzeumban létrehozott egy „sábeszi szobát” (Sabbathstube), amely nagy érdeklődést keltett az asszimilált nagyvárosi zsidóság körében. Képein gyakran ábrázolt egyszerű családi miliőt, bensőséges érzelmeket, vallásos áhítatot. Az Áldás a szombati gyertyánál (1900 és 1910 között) falusi szobájában ünnepre terített asztal mellett áldásra emelt kezű, behunyt szemű nőalakot látunk. A Kaufmann-festményekről készült nyomatok, mint ez az egyszerű keretbe foglalt példány is, a 19–20. század fordulóján a Monarchia és Németország városi otthonaiban a bensőséges vallásos érzelmeket, a falusi idillt, az eltűnő patriarchális világot idézhették fel.

De milyen is volt egy falusi zsidó otthon berendezése, miben különbözött környezete keresztény házaitól? A válaszadásban csak kevés és esetleges forrás segíti a mindennapi élet kutatóit. Enteriőröket ábrázoló fotók ebben az időszakban nagyon ritkán készültek, mert a terek bevilágítását a fényképészek nehezen vagy egyáltalán nem tudták megoldani. Néprajzi leírások, korabeli ábrázolások is alig maradtak fenn. A Kaufmann-nyomaton egyszerű, Közép-Európában általánosan használt asztalosbútorokat látunk, faragott ágyvégeket, fogast, támlás székeket. A hímzett párnavégekkel díszített, magasra vetett ágy is a falusi világ megszokott látványát nyújtja. A nyomaton látható ábrázolás megerősíti azt az elképzelést, hogy a vidéki zsidó otthonok berendezése a 19–20. század fordulóján nem tért el lényegesen a hasonló anyagi szinten élő polgárosult parasztok, iparosok körében megszokottól. Természetesen a rituális tárgyak, a szombati gyertyatartók, a nemesfém kidduspoharak, fűszertartók, az ajtófélfára erősített mezüze, e gyakran értékes ötvösmunkák jelenléte mégis határozott különbséget jelentett. Ezek a „judaikák”, melyek jelentős része az ünnepekhez, elsősorban a szombathoz kapcsolódik, a 19. század végétől váltak keresett régiségekké és megőrzésre méltó múzeumi tárgyakká.