„[…] mossák meg kezeiket és lábaikat, hogy meg ne haljanak; és legyen nekik örök törvényül, neki és az ő magzatának, nemzedékeiken át”.
(2Móz 30:21)

Számos bibliai törvény rendelkezik a testi és a rituális tisztaságról. A rituális tisztaság a szent és a profán, tiszta és tisztátalan elválasztását szolgálja. A vallási értelemben vett, spirituális tisztaságot biztosítja a felkelés után vagy a kenyérevés előtt előírt kézmosás, illetve a rituális fürdőben, mikvében való alámerülés. A történelem során a tisztálkodás, többek között a rituális tisztálkodás gyakorlata alkalmazkodott a kor körülményeihez, de szabályai alapjaiban nem változtak. A spirituális megtisztulás előfeltétele volt például mindig is az alapos fizikai megtisztulás. Ahogy a testnek, úgy a léleknek is napi, havi ciklikussággal, illetve az egyéni életszakaszok megnyitásaképpen újra és újra meg kell tisztulnia. Így válik a testi és spirituális megtisztulás az átmeneti rítusok egyik fontos elemévé.

A nők élete során számos esetben kötelező a mikve használata. Törvény szabályozza a menyasszony esküvő előtti alámerülését, a menstruációs ciklus utáni rendszeres tisztulást, a gyermekszülés utáni megtisztulást.

Kötelezően használják még a mikvét a betérésekhez, a zsidó vallás felvételekor. Bizonyos esetekben mikvében mártják meg az edényeket használat előtt, hogy kóserrá tegyék őket. A férfiak körében szokás spirituális megtisztulásra használni a mikvét főbb ünnepek, szombat, jelentősebb események előtt. Egy hagyományos zsidó közösség számára fontosabb a mikve megépítése, mint a zsinagógáé. Szigorú szabályok határozzák meg a mikve méreteit, a benne használt vizet, a víz odajuttatását és tárolását. Az előírt természetes vizet folyókból, patakokból, forrásokból, esővízből nyerték.

A rituális kézmosás kötelező többek között reggel ébredéskor, kenyér fogyasztása előtt, tisztátalan dolgokkal való érintkezés után, temetőből kijövet. A kézleöntéshez használt víz és edény használatát is szabályok írják elő. A víz csak tiszta, használatlan víz lehet. Edényből pedig kétfülű edényt szokás használni, amellyel elkerülhető, hogy a már leöntött, tehát rituálisan tiszta kéz érintkezzék a még tisztátalannal.